|
A Latin-Amerika Díj
A Latin-Amerika Díj (Premio latinoamericano) a Latin-Amerika iránt érdeklődő, a spanyol vagy a portugál nyelvet ismerő főiskolai és egyetemi hallgatók számára évente, tudományos tanulmány írására meghirdetett pályázat. A pályázatot a latin-amerikai országok Budapesten akkreditált nagyköveteinek közössége, a GRULA hirdette meg 1995 és 2006 között. 2006 óta a pályázat kiírása szünetel, de Tanszékünk fontosnak tartja a jelentős hagyomány megújítását.
A Latin-Amerika Díj története A Premio Latinoamericano megalapítását 1994-ben javasolta Uruguay akkori nagykövete a Budapesten akkreditált tizenkét latin-amerikai nagykövetnek azzal a céllal, hogy ilyen formában is ösztönözze a Latin-Amerika történetére, kultúrájára, jelenkori problémáira irányuló tudományos kutatásokat és ezen keresztül a fiatal, leendő értelmiség számára közelebb hozza e szubkontinens mai valóságát, és gazdagítsa a Magyarország és Latin-Amerika közötti kapcsolatokat.
Az első felhívásban a bölcsész- és társadalomtudományok, valamint a művészetek kaptak hangsúlyt. Ez természetesen behatárolta a lehetséges pályázók körét. Később kitágult a tematika, és bármely latin-amerikai téma befogadást nyert. Kialakultak a pályázati eljárás részletei is. Az első három helyen végzett dolgozatok a pályázatokban meghatározott dollárösszeget nyertek, és a nagykövetek, az országuk számára különösen értékes dolgozatokat különdíjjal jutalmazhatták. A végső döntést Latin-Amerikával foglalkozó magyar kutatók és oktatók szakértői véleménye alapján a nagykövetek tanácsa hozta meg.
A pályázó hallgatók száma az egyes intézmények oktatói érdeklődésének, motiváltságának függvényében évenként igen változó volt. A legkevesebb pályázó négy (2003), a legtöbb tizenkilenc hallgató volt (2001), ebből abban az évben hét volt szegedi. A pályázatok száma általában hét-nyolc körül mozgott. A JATE (később SZTE) és az ELTE mellett a Közgazdasági Egyetem, a Külkereskedelmi Főiskola adta a legtöbb hallgatót, de szerzett első díjat szerzett a Nemzetvédelmi Egyetem hallgatója is.
Az érdeklődés és a bátrabb részvétel ösztönzésére 2004-től a Premio élvezte az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) támogatását is, és ebben az évben az eredményhirdetést már a Professzorok házában, az OTDT szervezésében tartották. Ezen az eseményen a nagykövetek mellett Szendrő Péter professzor, az OTDT elnöke és Anderle Ádám professzor, az OTDT bölcsész tagozatának elnöke is részt vett, és az ünnepi díjkiosztás után megbeszélést folytattak az együttműködés részleteiről.
A Díj folyamatos létezését azonban több tényező is akadályozta. Egyfelől az egyetemi oktatás („bolognai folyamat”) és a régi egyetemi-főiskolai szerkezet átalakulása megzavarta a kialakult rendet. Másfelől a magyar nagykövetségek jó részének bezárása Latin-Amerikában azzal járt, hogy többlatin-amerikai nagykövetség is bezárta budapesti misszióját. Az érdeklődés csökkenése a nagykövetségek és az érdekelt tanszékek részéről egyaránt megfigyelhető volt, és ez vezetett oda, hogy a 2006-ban meghirdetett pályázat (amelyre összesen négy dolgozat érkezett – valamennyi Szegediről) már eredményhirdetés nélkül zárult le.
2006 óta tehát a Latin-Amerika Díj kiírása sajnálatos módon szünetel, bár a Premio újraindítása fontos és ma is ösztönző lehetne a Latin-Amerika iránt érdeklődő hallgatók számára. 2012 februárjában, amikor Argentína nagykövete, Domingo Santiago Cullen úr, a GRULA akkori elnöke meglátogatta Tanszékünket és előadást tartott az argentin külpolitika fő problémáiról, az előadás utáni oktatói beszélgetésen felvetettük: a GRULA elnökeként kezdeményezze a Latin-Amerikai Díj pályázatának megújulását.
A Latin-Amerika Díj legsikeresebb szegedi résztvevői
A szegedi hallgatók 1997-től kezdődően vettek részt a Latin-Amerika Díj pályázatain, és az említett évben mindjárt az első helyezéseket is megszerezték (Dalnoki Tibor, Nagy Marcel). Éppen ezért az ünnepélyes díjátadásra a szegedi József Attila Tudományegyetem aulájában, ünnepélyes külsőségek között, tizenegy nagykövet jelenlétében került sor.
A legjelentősebb ilyen különdíjat a szegedi Virágh Anna kapta a perui nagykövettől (2003), a perui APRA mozgalomról írott esszéjéért: a díjnyertes hallgató külügyi ösztöndíjjal két éven keresztül tanulmányokat folytathatott a limai Külügyi Akadémián.
|